
Hyppolit
után Gül Baba
SZÍNHÁZ Telt ház és vastaps az első kalocsai előadáson
Új
fejezet kezdődött vasárnap Kalocsa kulturális
életétében. Megélte első igazi előadását az átalakított városi színház. Kell-e
mondani, hogy a helyiek és a környéken élők felfokozott érdeklődéssel várták
az első kalocsai színházi évad kezdetét?
- Páncsics
Hajnalka –
Az állandó helyi társulat igazgatójával,
Szabó Árpáddal beszélgettünk a premier előtt.
- Régi álmom volt egy igazi, egy kőszínház
produkcióinak irányítása - kezdi az alig 33 esztendős direktor. Persze, napjainkban
nem jellemző, hogy színházakat építenének. A kalocsai ezért is kivételes
lehetőség. A kulturális bizottság, és a képviselő-testület is támogatta
döntésévei az önálló színtársulat foglalkoztatását. Bizalmukat nekünk munkával
és színvonallal viszonoznunk.
|
|
A kalocsai színházban vasárnap volt a Hyppolit, a lakáj című zenés komédia premierje.
Felvételünkön balról: Makács Csaba - KECSKEMÉTI RÓBERT, Schneider
Mátyás - BENKÓCZV ZOLTÁN, Schneiderné,
Aranka - MAGAY
KLEMENTÍNA. A darabot Straub Dezső rendezte.
Miért a Hyppolit?
- Nem kisvárosi színházat akarok csinálni vidéki
társulattal. A helyiek sem kevesebbek, mint a budapesti színházak nézői. Így
őket is megilleti az a színvonal, az a repertoár, amit a fővárosban, vagy
nagyvárosi színházakban kaphatnak. A Hyppolit, a
lakáj egy ismert darab, ismert dallamokkal. Humoros és örökérvényű. Bevallom,
biztosra akartam menni. Ezért esett erre a választásom. Az a feladatom, hogy
megtöltsem a nézőteret. Olyan produkciót kínáljak a publikumnak, ami érdekli. Ezért
a szereplők között akad bőven ismert színész, például a Schneider
Mátyást alakító Benkóczy Zoltán. A darab rendezője
sem kisebb személyiség, mint Straub Dezső. De azt is
el kell mondanom, a helyieket érdekli a színház. Hiszen az első előadásra
szinte órák alatt elkapkodták a jegyeket, sőt a 28-ai előadás is telt ház előtt
megy majd. A bérletekre is nagy a kereslet Így már az is látható, hogy a november
közepére hirdetett produkciók is nagy közönséget
vonzanak.
Mit kínálnak még?
- A Hyppolit bemutatója után
azonnal hozzálátunk a következő előadás szervezéséhez. A Cabaret
premierjét decemberre tervezzük. A klasszikus musical bizonyára sokak előtt ismert.
A darabból készült filmet Lisa Minellivel
sokan láthatták. Erre az előadásra már tervezem a helyi tehetségek bevonását
is, hiszen jelentős méretű tánckarra lesz szükség és tudomásom szerint két jó
iskola is működik a városban. Februárra tervezem a Gül Baba premierjét. A nagyoperett nagy falat is lesz. Gyönyörű
muzsika, míves munka. A török időket idéző műnek sok megoldandó feladattal vár
a színre vitele. Az operetthez zenekar kell. Szeretném ezt is helyben
megoldani. Akárcsak a háttérszereplőket helyi színjátszókból összeválogatni.
Magasan van a léc. Átugorják?
- Nekünk az a feladatunk, hogy a kalocsaiak és a környéken
élők magas színvonalú szórakozásban részesüljenek. Ez kihívás, aminek meg kell
felelni. A legnagyobb kritikus a néző. Ezért ő nem veheti észre, mennyi munka
van egy-egy előadásban. Azt gondolom, a színvonalas szórakoztatás egyébként is
kihívás napjainkban. Szeretném a fiatalokkal is megkedveltetni a színházat.
Megismertetni velük ezt a szórakozási lehetőséget, és az igényeiknek megfelelő
produkciók kiválasztásával rászoktatni őket a színházba járás élvezetére.

Szabó Árpád, a kalocsai társulat vezetője
’73-ban Sárospatakon született, ’98-ban a nyíregyházi
Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát
történelem-művelődésszervező szakon.
’99-ben megalapította a Pöttöm Színházat, 2000-ben a
Horgonyi Színpadot, 2001-ben pedig a Pesti Magyar
Operett Színpadot, 2006-ben a kalocsai színház társulatát.
Nős, Csenge lánya augusztus 16-án született.