A nevem Tokaji Csaba. 1979. október 25-én, éppen 115 évvel azután születtem, amikor is Louis Jean Lumiere is meglátta a napvilágot. Hiszek az asztrológiában, és szerintem van abban valami, hogy a mozgófilm vetítésére alkalmas kinematográf feltalálójával közös a születési dátumunk. Talán épp a csillagok együttállásának játéka miatt lettem épp színész. Merthogy az lettem.
Debreceni vagyok. Első szerepemet 1991-ben, kaptam. A debreceni Csokonai Színházban Böszörményiként én ettem meg a Légy jó mindhalálig ősbemutatóján Nyilas Misi pakkját (cipőpasztástól). Akkor fertőződtem meg a színes pokol világával, ahogy a bátyám, Zsolt (a Szólítsatok Brad Pittnek! szerzője) írja rólam egy helyen: azóta le sem lehet rugdosni a világot jelentő deszkákról.
Középiskolai tanulmányaim után ugyancsak a Csokonai Színháznál maradtam. Mind emberileg, mind szakmailag sokat köszönhetek Lengyel György igazgató, rendező úrnak. 2001-ben teljesült egyik álmom: a MASZK-tól megkaptam a SZÍNÉSZ I. minősítést. Noha általában a negatív hősök szerepét osztják rám, minden ördögi gonoszságom ellenére a lelkem angyali.
| Szerepeim |
| |
2009. Vajda Katalin: Anconai Szerelmesek - Lucrecio Rendező: Magyar Attila
Budaörsi Játékszín
2009. Misima Jukió: Barátom Hitler - Krupp iparmágnás Rendező: Jámbor József
Zsámbék
2009. Scarnacci-Tarabusi: Kaviár és Lencse - Raimondo Rendező: Márton András
Gózon Gyula Kamaraszínház
2008. Balatoni Monika: Kinder Mese - Hetvenk Ede Rendező: Balatoni Monika
Kinder hajó
2007. Peer Krisztián: Old Death - Szabolcs Rendező: Jámbor József
Zsámbék
2007. Horváth - Szenes - Kellér: A szabin nők elrablása - Szendeffy Endre Rendező: Dávid Zsuzsa
Gózon Gyula Kamaraszínház
2006. Kander - Ebb: Cabaret - Clifford Bradshaw Rendező: Turpinszky Béla
Kalocsai Színház
2006. Dumas - Rob - Fred Bolland: A 3 testőr - Athos Rendező: Balatoni Monika
Utazó Broadway |
| Film |
| |
2008. Barátok közt Rendező: Labancz István
2008. Klipperek Rendező: Silló Sándor
2006. Szabadság, szerelem Rendező: Goda Krisztina
2004. Magyar Elsők Rendező: Gárdos Péter |
|